A szomszédaim is nagyon kedvesek voltak velem! Gondoltak rám és Midorira, aki szintén a héten ünnepelte születésnapját! Este egy kisebb összejövetel tartottunk! Midorival még egy meglepetéstortát is kaptunk! Nagyon jól esett . . .
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy éppen ebbe a házba, pont erre a folyosóra kerültem!
2011. július 1., péntek
Happy 21th Birthday
Eljött az a pillanat is, hogy már minden országban felnőttnek számítok! :) Tegnap megint egy évvel öregebb lettem, de azt hiszem idén is sikerült alkalomhoz méltóan ünnepelni!
Életemben először láttam hulló csillagot! És életemben először koccintottunk pont a születésem pillanatában, azaz hajnali 1 óra 27 perckor!
A bulizást egy magyaros film esttel folytattuk! Egy német romantikus filmet néztünk meg, Ich denke oft an Piroschka.
Életemben először láttam hulló csillagot! És életemben először koccintottunk pont a születésem pillanatában, azaz hajnali 1 óra 27 perckor!
A bulizást egy magyaros film esttel folytattuk! Egy német romantikus filmet néztünk meg, Ich denke oft an Piroschka.
Szerintem egyszer minden magyarnak érdemes megnézni, majd megszakadtunk a nevetéstől.
A film után az egyetem kocsmájában töltöttük az este hátralevő részét. A könnyed beszélgetés a Sirtaki és Csárdás táncolása, ill a hazai törköly pálinka fogyasztása feledhetetlenné tette a szülinapomat!
Mónitól (nagy hasznát vettem;)
Csoport kép
Az egyetlen szomorú dolog ami tegnap történt, hogy Ibrahim Abschluss-partyja is volt! Olyan kár, hogy ilyen hamar haza kell mennie!
Maisza, Én és Ibrahim
És ma reggel amikor a postás jött...Különös meglepetés ért!!! Szilvi külön köszönöm neked,, hogy ilyen messziről is gondoltál rám! :D
Ajándék kártyáim (Szilvitől, Mónitól és Józsitól)
És mindenkinek nagyon köszönöm, hogy eljött és gondolt rám! És köszönöm a sok ajándékot is! ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)